Mese a Tóraadásról

Amikor Mózes felment a Szináj-hegyre, hogy beszéljen az Örökkévalóval, Izrael gyermekei lenn várták, hogy visszatérjen. Nagyon aggódtak, nem tudták, mit mond majd az Isten Mózesnek. Amikor meglátták, hogy vezetőjük jön le a hegyről, izgatottan gyűltek köré, de látták az arcán, hogy szomorú.

- Mi történt? - kérdezték. Mózes pedig elmesélte:

- Az Örökkévaló nekünk szeretné adni a legcsodálatosabb ajándékot, a legértékesebbet.

- Mit? Mi az? - kérdezték az emberek izgatottan

- Tóra a neve - mondta Mózes. - A Tórában olyan történetek vannak, melyekkel Istenünk megtanítja, hogyan éljünk. Vannak benne törvények is, olyan törvények, melyek segítenek, hogy békében élhessünk szomszédainkkal, hogy szeressük embertársainkat. A Tóra megtanít szabad emberként élni, hogy soha többé ne kelljen szolgaként élni.

Az emberek emlékeztek még az egyiptomi szolgaságra, a fáraóra és nem akartak újra szolgaként élni. Szabadok szerettek volna lenni és békében élni. Úgy gondolták, a Tóra tényleg nagyon értékes ajándék. Mózes azonban még mindig szomorú volt.

- Miért szomorkodsz Mózes? - kérdezték.

Mózes leült egy sziklára a hegy lábánál.

- Isten addig nem adja nekünk a Tórát, amíg nem ígérünk neki valamit cserébe. Biztosítékot kér tőlünk.

- Mit adhatunk cserébe egy ilyen értékes ajándékért? -kérdezték egymást az emberek. - Egy ilyen ajándék nagyon sokat ér, mi pedig szegény sivatagi nép vagyunk, soha nem lesz miénk a Tóra.

A nők azonban odamentek Mózeshez és azt mondták:

- Vannak ékszereink, rubinköves karkötők és gyémántgyűrűk, aranyláncok és brosstűk. Felajánljuk az Örökkévalónak a Tóráért cserébe.

 Mózes felment hát a hegyre ismét és beszélt Istennel. Amikor visszatért, még mindig szomorú volt.

- Az Örökkévaló azt mondta, hogy a Tóra értékesebb minden rubinnál és gyémántnál. A Tóra oly fényes, hogy világosságot visz az emberek lelkébe. Ezer gyémánt sem képes erre.

Az emberek leültek és tovább gondolkoztak.

Egész éjjel törték a fejüket, s amikor feljött a nap, újabb ötlettel álltak elő.

- Felajánljuk az Örökkévalónak a vezetőinket, Mózest és Áront. Az ő hűségüket csak elfogadja majd az Isten az ajándékért cserébe.

Így Mózes újra felment a Szináj-hegyre, de ismét szomorúan tért vissza.

- Az Örökkévaló nem fogadta el a vezetőket biztosítéknak, mert ők már kifejezték hűségüket, s az Istenéi.

A zsidók táborában volt egy öregember, aki a bölcsességéről volt híres. Amikor meghallotta Mózes szavai, felállt és szólt a néphez:

- Isten a legbecsesebb tulajdonát ajánlotta fel nekünk? a Tórát. Most nekünk is a legértékesebb tulajdonunkat kell felajánlanunk neki. Ha egy ember egy dolgot választhatna, mely számára a világon a legértékesebb, az ékszereit választaná? Nem. Egy becsült vezetőt választana? Nem. Pénzt? Azt sem: Mi lenne az, amit választana? A gyermekei!

Ekkor az emberek Mózes felé fordultak:

​- Igen! - kiáltották. - A gyermekeinket ajánljuk fel biztosítékként a Tóráért. Ha Isten nekünk adja a Tórát, megtanítjuk azt hűségesen a gyermekeinknek, s a gyermekeink az ő gyermekeiknek. Mi lehet jobb biztosíték?

Mózes ismét elindult fel a hegyre, hogy beszéljen az Örökkévalóval. Amikor visszatért, a törvénytáblákat hozta, a Tórát, melyet Isten adott neki.

Odaállt az emberek elé és azt mondta:

- Isten nekünk adta a Tórát. Gyermekeink lesznek a biztosíték számára, mert azt mondta, hogy minden ember az Ő gyermeke és ezért az emberek gyermekei különösen értékesek számára.

Izrael gyermekei megköszönték azzal, hogy megtanulták a Tórát és betartották ígéretüket, megtanították gyermekeiknek, és a mai napig is tanítják.